KOCKÁZATOK ÉS MELLÉKHATÁSOK
A Pszichoterápia folyóirat 19. konferenciája
2025. május 9-10.
konferencia@pszichoterapia.hu, www.mentalport.hu/
MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Kedves Kollégák!
Tavaly sikeresen „leérettségizett” a konferenciánk, alaposan átbeszéltük választásaink szabadságát. Egészséges önbizalommal továbblépve 2025-ben kellően érettnek gondoljuk szakmánkat arra, hogy szembenézzen terápiás tevékenységünk kevésbé csábító oldalaival: azzal, hogy a változásoknak, amelyekre törekszünk, s amelyekre klienseinkkel/pácienseinkkel szerződünk, vannak kockázatai és mellékhatásai is. Ez a szempont lényegesen több figyelmet érdemelne, mint amennyi szó esik róla. Általában nagyvonalúan átsiklunk a kockázatok és mellékhatások lehetősége felett, de attól még ezek időnként (vagy rendszeresen?) előfordulnak terápiás munkánk során. Nincs olyan gyógyszer, amelynek ne lenne mellékhatása, de ez nem csökkenti az értékét, mert a jó gyógyszer haszna lényegesen felülmúlja a szedésével járó kellemetlenségeket. És ez így van a pszichoterápiákkal is, bár saját szakmánkban nem tesszük hozzá rutinszerűen, hogy “a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg” terapeutáját… Terápiás módszereinkkel szembeni elfogultságunk ösztönösen berzenkedik ez ellen. Pedig Bálint Mihály klasszikus művében már igen régen megírta, hogy a gyógyszerekhez hasonlóan a gyógyító kapcsolatoknak is vannak mellékhatásai, amelyeket akkor tudunk leginkább kezelni, ha az eseteink csoportos megbeszélése kapcsán szembenézünk többé-kevésbé tudattalan viszonyulásainkkal.
Ma könnyebb helyzetben vagyunk már, mert az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján lényegesen többet tudunk az egyes terápiás módszerek mellékhatásairól, s azok megfelelő kezeléséről. Például a pszichodinamikus terápiákban a páciens átmenetileg kialakuló függőségérzéséről, regressziójáról, konfliktusainak megjelenéséről a terápiás kapcsolatban, a terápián kívüli kapcsolataiban esetleg kialakuló feszültségekről, ellenséges hozzáállásról, megbélyegzésről. Vagy a kognitív-viselkedésterápiákban a fóbiásan került helyzetekkel történő konfrontáció során átélt pánik menedzseléséről, a páciens felkészítéséről arra, hogy a depressziója esetleg visszatérhet, hogy hajlama van erre a betegségre. Vagy a családterápiákban a konfliktusok és kapcsolódó intenzív érzelmek nyílttá tételéről, családi titkok feltárásáról. Mindegyik felsorolt esetben a szakmai szabályai szerinti, megfelelően kivitelezett terápiás intervenciókról van szó, ahol a mellékhatások valamennyire előre láthatóak, a terapeuta részéről tulajdonképpen szándékoltak, és optimális esetben ezekre a pácienst is kellően felkészítjük. Meddig ragaszkodunk egy adott módszerhez, és hogyan döntjük el, hogy az eredményesség érdekében mekkora kockázatot vállalunk, hogy mekkora a páciens és környezete teherbíró képessége? Hogyan kezeljük azokat a terápiás helyzeteket, amikor a kezelés rosszabbul alakul, mint elképzeltük? Hogyan dolgozzuk fel ezeket a nem kívánatos helyzeteket, amelyek lehetnek a páciens betegségének, például a depressziójának természetes lefolyásából adódó nehézségek, lehetnek egy rosszul megválasztott intervenciónk következményei, és lehetnek olyan kezelési mellékhatások is, amelyek hosszú távon előre visznek?
És előfordulnak olyan esetek is, amikor a folyamat nem várt irányt vesz és ismeretlen terepen találjuk magunkat. Hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket?
Van-e a szakmai közegünknek „hiba-kultúrája”, amely támogatja a problémás eseteink megbeszélését, megvitatását? Mennyire készítenek fel a képzéseink a terápiás munkánk mellékhatásaira, s hogyan segíthető, hogy gyakorló szakemberként kellő érzékenységgel lássuk és kezeljük ezeket a terápiás helyzeteket?
A téma kapcsán nem megkerülhető, hogy a szakmánk művelésének önmagunk számára is vannak kockázatai, hiszen nem ritkán „nehéz terepen” dolgozunk, ahol leginkább a saját tudásunkra, képességeinkre számíthatunk. Hol vannak a vállalásaink határai? Mi véd minket a kiégéstől? Hogyan találunk megfelelő lehetőséget arra, hogy visszajelzést kapjunk terápiás munkánkkal kapcsolatban? Hogyan egyeztetjük össze a munkánkat az életünk más fontos területeivel?
Ehhez hasonló, lazán vagy szorosan kapcsolódó kérdésekre keressük közösen a válaszokat a Pszichoterápia 19. konferenciáján. Örömmel látjuk a kockázatok és mellékhatások témakörében a különböző módszerek, vagy akár pszichoterápiás irányzatok összefogását tükröző kezdeményezéseket is. Arra törekszünk, hogy konferenciánk biztonságos teret tudjon adni szakmai “hiba-kultúránk” fejlesztésére.
Arra biztatjuk Önöket, hogy küldjenek absztraktot, vegyenek részt egyénileg és szakmai közösségeik révén témánk megvitatásában, hogy minél gazdagabban tudjuk átgondolni szakmánk “színe” mellett annak “fonákját” is. Emellett a korábbi konferenciákhoz hasonlóan idén is bátorítjuk a fő témánkhoz kevésbé kapcsolódó, de az aktuális szakmai, szakmapolitikai kérdésekről szóló absztraktokat.
Az absztaktok beküldési határideje 2025. január 31. Az elfogadás feltétele a regisztráció a konferenciára. A Pszichoterápia folyóirat előfizetői a konferencián jelentős kedvezménnyel vehetnek részt. Előfizetés a Pszichoterápia folyóiratra:
http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/
A konferencia előkészítéséről, programmal, jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon (www.mentalport.hu) és facebook-on (https://www.facebook.com/events/437671575711444).
Pach Judit szerkesztőségi titkár telefonon elérhető minden munkanap 9:30-14:30 óra között a +36 1 268 9281 vagy a +36 30 196 5475 számon.
E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu, konferencia@pszichoterapia.hu, mentalport@mentalport.hu
Üdvözlettel a programbizottság: Barna Mária, Benkő Henrietta, Eörsi Dániel, Kepics Zsanett, Pál Krisztina, Tiringer István, Valkó Lili, Vattay Dániel szerkesztők, valamint a szervező MentalPort részéről Pach Judit szerkesztőségi titkár és Bokor László felelős kiadó
Vissza az előzőre