Műfajok

Idő van!

A Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

2016. május 6-7.

konferencia@pszichoterapia.hu, www.pszichoterapia.hu

MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

 

 

 

 

A konferencia céljához illeszkedően az interaktív megoldásoknak adunk elsőbbséget.

Hangsúlyt fektetünk arra, hogy kellő tér és idő legyen vitára, kérdésekre, hozzászólásra, nézetek és munkamódok megismerésére, ütköztetésére. A konferencián a programok 90 perces blokkokban valósulnak meg.

A konferencia szívesen ad teret olyan programoknak, melyek több irányzat, szakmai terület találkozására épülnek. Ezek megszervezését a programbizottság igény szerint segíti; de fordulhat közvetlenül a szakegyesületi összekötőkhöz is.

 

Kérjük, hogy programjavaslatában a következő műfajok valamelyikében gondolkodjon:

 

Szekció előadás

Egy-egy elméleti vagy módszertani kérdés, kutatás bemutatása, áttekintése, hagyományos előadás formájában. Egy előadásra 30 perc áll rendelkezésre, amihez 15 perc vitaidő csatlakozik, azaz egy blokkban két előadás kaphat helyet. A lebonyolítást üléselnök vezeti. Az előadóktól azt kérjük, hogy jól tervezzék meg az idejüket, az üléselnöktől pedig azt, hogy tartsa szigorúan az időkeretet, feltétlenül biztosítva a vitaidőt.

 

Vitaülés

A vitaülés több ponton különbözik a szekció előadásoktól:

    • a két-három (eltérő álláspontot, szemléletet, irányzatot képviselő) előadó eleve ugyanarról a témáról beszél,
    • nem kerek előadást várunk, hanem álláspontok kifejtését
    • rövidebb idő (15 perc) áll az indító álláspont kifejtésére
    • ezután a vitavezető moderálásával reagálnak egymásra az előadók
    • a vitavezető az ülés utolsó harmadában a hallgatóságnak is biztosít hozzászólási lehetőséget.

A viták megszervezését a szakegyesületi összekötők és a programbizottság igény szerint segítik.

 

Kerekasztal

A beszélgetést moderátor vezeti, saját, a résztvevőkkel egyeztetett koncepció, kérdéssor alapján. A kerekasztal 4-5 résztvevője személyes gondolatait fejti ki és egymásra is reflektál (túl sok résztvevő nem szerencsés). A résztvevők kiválasztásánál érdemes ügyelni arra, hogy a szereplők különböző tapasztalatot, szemléletet, szakterületet képviseljenek. A moderátor kérdéseivel dinamikusan irányítja a beszélgetést, segíti az álláspontok ütközését, s nem engedi kiselőadásba csábulni a kerekasztal résztvevőit. Az ülés harmadik harmadában a hallgatókat is bevonja a beszélgetésbe. Az utolsó 5 percben a kerekasztal résztvevői mondják el röviden záró gondolataikat.

Leginkább az a kerekasztal sikeres, ahol a résztvevők előzetesen több menetben, közösen készültek fel a téma feldolgozására. A kerekasztal nem alkalmas burkoltan kiselőadások tartására.

Kerekasztalok megszervezését a szakegyesületi összekötők és a programbizottság igény szerint segítik.

 

Műhely

 

 a) A műhely felvázolja egy módszer elméleti hátterét, egyben a résztvevők bevonásával gyakorlati ízelítőt is ad belőle. Fontos, hogy kerüljön sor az alkalmazási lehetőségek, az alkalmazással szerzett tapasztalatok bemutatására is, s jusson idő kérdésekre, hozzászólásokra. A műhelynek nem célja sajátélményű önismereti munka demonstrálása. A műhelyt a bemutató(k egyike) vezeti, moderálja.

b) Műhely szervezhető egy-egy olyan szakmai kérdés kidolgozására, amely több területet foglalkoztat. A műhely vezetői irányítják a kérdés kidolgozásának technikáját (például ideiglenesen kisebb csoportok létrehozása), moderálják a témát és összegzik az elért eredményt. A műhely résztvevői végig aktív közreműködői ennek a folyamatnak.

A szakmai kérdés kidolgozására szerveződő műhely megalakítását a szakegyesületi összekötők és a programbizottság igény szerint segítik.

 

Teamek bemutatkozása  

Egy-egy szorosan együtt dolgozó szakmai csoport, munkahelyi team mutatja be tevékenységét, szemléletét. Azok a szakmai bemutatkozások sikeresek, ahol őszintén, spontaneitást is vállalva jelenítik meg gyakorlati munkájukat, együttműködésüket és problémáikat a bemutatkozók, s kellő időt hagynak a kérdésekre, beszélgetésre. Az ülést a bemutatkozó team valamelyik tagja moderálja.

 

Kérjük, hogy „sajátélmény” jellegű programot ne javasoljon.

 

Team esetbemutatás (akvárium technikával)

A műfaj első alkalommal a 11. konferenciánkon szerepelt. Célja, hogy egy esetrészlet kapcsán bemutassa egy team munkamódját, terápiás szemléletét, képet adjon belső dinamikájáról és arról, hogyan reflektálnak erre, hogyan építik be egy – egy eset, terápiás történés feldolgozásába. A résztvevő teamtagok az eset rövid bemutatása után egymásra reflektálva szólnak hozzá a problémakörhöz. A résztvevők egy belső körben ülnek, míg a hallgatóság a külső körben foglal helyet. A beszélgetést a team egy tagja vezeti, aki a beszélgetés egy pontján kinyitja kört a hallgatóság számára is, akik a belső körbe ülve maguk is hozzászólhatnak az esethez, reflektálhatnak a megtapasztalt team – működésre.

 

Esetbemutatás  

A műfaj célja, hogy esetproblémákon keresztül kölcsönösen megismerhessük a különböző munkamódokat, műfaji és egyéni megoldási lehetőségeket. Az eset bemutatója egy számára problémát jelentő tanácsadói vagy pszichoterápiás órát, első interjút vagy esetrészletet mutat be, kérdésével együtt (maximum 45 percben). Az esetbemutatáson előre felkért két, különböző szemléletet-irányzatot képviselő kiképző vesz részt, akiktől azt várjuk, hogy – legfeljebb 10-10 percben – mondják el, ők hogyan értik a jelzett terápiás–tanácsadói kapcsolatot, a felvetett problémát. Azt is kérjük, hogy ne váljanak burkoltan szupervizorrá. Az esetbemutatást üléselnök moderálja, aki az ülés utolsó harmadában a többi résztvevőt is bekapcsolja a megbeszélésbe.

Az esetet bemutató indítványozhatja, hogy milyen irányzatokból szeretne kiképzőket az esethez, a konkrét hozzászólókat azonban a programbizottság kéri fel. Kiképzők jelentkezhetnek kiemelt hozzászólónak.

 

Módszertani sokszemközt”

A műfajt első alkalommal a 11. konferencián próbáltuk ki.

A program lényege, hogy egy esetrészletből kiindulva különböző módszerek képviselői azt mutatják be, hogy ki-ki a saját módszere alapján hogyan reagálna, mit tenne az adott helyzetben, hogyan, merre mozdulna tovább. Az esetrészletet a résztvevők nem ismerik meg előzetesen, a hallgatósággal egy időben hallják azt. Az eset ebben az esetben kiindulópont, eszköz ahhoz, hogy a különböző módszerek egy jelenséggel, problémakörrel, (terápiás) témával kapcsolatos koncepciói, gyakorlati, kezeléstechnikai megoldásai bemutatásra kerülhessenek, a módszertani különbségek kirajzolódhassanak.

 

A 90 perces programban egy, esetleg két esetvinyetta kerül bemutatásra, 10-15 percben. A bemutatón kívül 3-4 módszer képviselője szerepel. Az esetrészlet bemutatója átmenetileg visszavonul, mialatt a különböző módszert képviselő 3-4 résztvevő röviden elmondja, ő hogyan lépne, s miért úgy. Ezután a módszerképviselők egymásra reagálnak, majd bevonásra kerül a hallgatóság. A záró körben – melybe az esetrészlet bemutatója is bekapcsolódik – újra röviden reflektálnak a szereplők. Az ülést moderátor vezeti.

A „módszertani sokszemközt” megszervezését a szakegyesületi összekötők és a programbizottság igény szerint segítik.

 

 

Vissza az előzőre