A legfrissebb szám

Pszichoterápia

A pszichoterápiás módszereken alapuló gyakorlat szakmai folyóirata

30. évfolyam 4. szám, 2021. november

Tartalom

A szerkesztő előszava

Barna Mária, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina

TANULMÁNYOK

Felkért tanulmány

Hardy Júlia: Szavakat keresve. Pszichoterápiáról sallangmentesen

Felkért tanulmány

Kökény Veronika: „Ezt ki írta?“ Szubjektív – Személyes – Tanulmány

Kincsesház

Harmatta János, Füredi János: Ki a pszichoterapeuta?

Módszertani tanulmány

Szűcs-Ittzés Zsuzsanna: „Búnevelő idő, ködnevelő felhő, jaj, de megemésztett ez a pár esztendő…”

Zeneterápia kórházi ágyaknál demenciával élő pszichiátriai betegekkel

MŰHELY

Műhelytanulmány

Oravecz Róbert: Szlovénia, a pszichoterápia és én

Műhelytanulmány

Ónody Sarolta, Pintér Gábor, Tomcsányi Teodóra: A monodráma tanácsadóképzés és az esetdolgozat megírásának szempontjai. Tájékoztatás a képzésről és segédlet a tanácsadói munkához

Műhelybeszámoló

Benkő Henrietta, Takácsy Márta: Kiképzőség: kompetencia vagy rang? Beszámoló a Pszichoterápia folyóirat ankétjáról

SZAKMAI KÖZÉLET

Interjú

Barna Mária, Takácsy Márta: Életútinterjú dr. Simon Lajossal

Viták, hozzászólások

Vita a terápiás, konzultációs órán történő jegyzetelésről – Salz Gabriella

A terápiás gyakorlat etikai kérdései 35.: Bagotai Tamás ♦ Kovai Melinda ♦ Kovács Erika

Retro

Szemezgetés a Pszichoterápia korábbi számaiból Részlet Hugh Jenkins „Családterápia” c. tanulmányából: Családterápiás képzés Magyarországon

Hírek

In memoriam Bódog Gyula – Juhász Erzsébet

In memoriam Kappéter István – Szőnyi Gábor

Kitüntetések – Lőrincz Zsuzsa

Beszámolók

Konferenciák – Gyimesi-Szikszai Andrea ♦ Kiss Tibor Cece, Tiringer István ♦ Szőnyi Gábor ♦ Novotny Gabriella

Könyvismertetések – Érlaki Bálint ♦ Futó Katalin ♦ Tiringer István ♦ Tiringer István

Szakkönyv- és folyóiratlisták

Szakmai programok

Szerkesztőségi közlemények

A szerkesztők előszava

Barna Mária, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina

Őszi lapszámunkkal zárjuk a harmincadik, jubileumi Pszichoterápia-évfolyamot. Ahogy a nyári szabadságok után elindul újra a szakmai élet, számos változás és újdonság elé nézünk, de egyben le is kerekítjük azt a visszatekintést, amit a jubileum alkalmából hívtunk életre. Elköszönnek azok a tematikus rovatok is, amelyeket a 30. szám tiszteletére elindítottunk. Ebben a lapszámban olvashatnak olvasóink tehát utoljára Retro rovatot és olyan tanulmányokat is, amelyekben a pszichoterápiás szakma különböző generációi tekintik át személyes-szakmai szemmel, mit is jelent számukra a pszichoterápia múltja, jelene és jövője. 

Úgy alakult, hogy a visszatekintést ösztönző jubileumi évfolyam lezárása egybecseng a pszichoterápiás szakma jövőjét érintő nagy változásokkal is. A pszichoterápiás képzés törvényi kereteinek átalakulása, a szakkollégiumok átszervezése indította változások sok írást ihlettek ebben a lapszámban – egy pillanatra még azon is elgondolkodtunk, hogy tematikus számot hívjunk életre ezekből.

A Tanulmányok Kincsesház rovatában Füredi János és Harmatta János történelmi értékű írása mutatja be a hazai pszichoterapeuta-szakképzés kidolgozását és elindulását, ami alapot szolgáltat a mostani helyzet értékeléséhez is. A felkért tanulmányok szerzői, Hardy Júlia és Kökény Veronika komolyan vették a személyességre való buzdítást szerkesztőségünk felkérésében, és igazán nyílt és kendőzetlen módon beszélnek saját hivatásbéli identitásfejlődésükről és a szakmáéról is. A szakmapolitikai, szakmatörténeti kérdések mellett érdekes színfolt Szűcs-Ittzés Zsuzsanna demenciával élő páciensekkel folytatott, zeneterápiás munkáját bemutató tanulmánya, amelynek sodrása és nyelvezete sem nélkülözi a zeneiséget, és amely optimista nyitottsággal mutatja be, hogy a koronavírus-járvány okozta kényszerhelyzetekben akár új terápiás formák is születhetnek. 

A Műhely rovatot szintén a visszatekintés és a szakmai megújulás kettősségének egyensúlya jellemzi: bemutatkozik a Magyar Pszichodráma Egyesület újonnan elfogadott, első hazai monodrámaképzése. A pszichoterápia fejlődésének elmúlt harminc évére való visszatekintésekben a határon túli pszichoterápiás szcénával is tovább foglalkozunk. Az előző lapszámban olvasható erdélyi körkép után Oravecz Róbert Szlovénia és a pszichoterápia – személyes megélésben című műhelytanulmányát olvashatják. Benkő Henrietta és Takácsy Márta műhelybeszámolója folyóiratunk Kiképzőség: kompetencia vagy rang? című őszi ankétjáról tudósít, amelynek témája a kiképzők kiválasztásáról és az egyesületek eltérő gyakorlatairól visszacsatol a szakmapolitikai változások különböző oldalait megjelenítő törekvésünkhöz. 

Ez az ankét végre személyes keretek között valósult meg, csakúgy, mint egyesületi összekötői találkozónk, amelyben a módszerspecifikus egyesületek képviselőivel már a 2022-es konferenciánkkal kapcsolatos izgalmas ötletelést kezdtük el. 

Szakmai közélet rovatunk pezseg az őszi újraindulás hevében: ami a szakmai rendezvényeket illeti, az elmúlt időszak olyannyira bővelkedett a konferenciákban, hogy nem győzünk tudósítani mindenről – olyannyira, hogy következő lapszámunkba csúszik több rendezvénybeszámolónk is. Azt persze nem mulasztjuk el, hogy megemlékezzünk a Ferenczi emlékérem idei díjazottjáról, Lőrincz Zsuzsáról. A megemlékezés veszteségeket is érint megint: elvesztettük Bódog Gyulát és Kappéter Istvánt, őket is megidézzük egy-egy rövid írással. 

Vitáink kissé lassabb mederben folydogálnak: a terápiás órán történő jegyzetelésről Salz Gabriella művészetterapeuta hozzászólását olvashatják, akinek írásával talán lassan le is kerekedik a Ha lejegyzem, megjegyzem? polémiánk. A pszichoterápiás szakma jövőjéről szóló, különösen aktuális vitánk folytatódik, annak ellenére, hogy ebben a számban nem közlünk új hozzászólást. Az átmeneti csend oka talán majd érthetőbbé válik a következő lapszám ezzel kapcsolatos írásai tükrében.

Megörültünk annak, hogy még az utolsó pillanatban – már lapzárta után –, de sikerült alkalmat kerítenünk egy interjúra a 70. születésnapját ünneplő Simon Lajossal. Aki egy igazán közérthető, első kézből származó áttekintésre vágyik a szakmapolitikai változásokról a hazai klinikum és pszichoterápia egyik vezéregyéniségétől, nem fog csalódni. (Aki a ralliversenyzés és a pszichiátria összefüggésére kíváncsi, az is megtalálhatja a számítását.)

Lapszámunk hirdetései között mindenki tájékozódhat Lélek-fraktálok – Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban című, 2022 májusi konferenciánk felhívásából. Buzdítunk mindenkit, hogy kezdje el az ötletelést, kapcsolatteremtést, témaformálást, hogy minél izgalmasabb program állhasson össze ezekből tavaszra!

TANULMÁNYOK

felkért tanulmány

Hardy Júlia

Szavakat keresve. Pszichoterápiáról sallangmentesen

Pszichiáterként eligazodni a pszichoterápiás módszerek gazdag választékában nem egyszerű. Szakmai, személyes, intézményes és tágabb társadalmi hatások erőterében formálódunk. Kiszámíthatóság, stabilitás, transzparencia és a társadalmi konszenzus is szükségeltetik szakmánk fejlődéséhez. Visszatekintve pályám alakulása mentén a pszichoterápia fejlődési állomásaira, kirajzolódnak a képzések indulásakor meghatározó, egy-egy mester köré szerveződő műhelyek, de látom a nemzetközi tapasztalatok gazdagító hatását is, melyek saját választásaimat is nagyban befolyásolták. Nagy hatással volt a családterápia fejlődésére a HÍD egyesület, akikkel Bécsben képződhettünk, bekapcsolva a magyarországi családterápiát a nemzetközi színtérre is. A pszichodráma szemléletét szintén nemzetközi beágyazottsággal bíró képzésen sajátíthattam el, vezetőnk modellfigura volt számunkra. Azóta is meghatározó a társadalmi kérdésekhez való viszonyulásomban ez a szemlélet.

A jelen kérdéseire tekintve az egyesületi élet és a magánpraxis versus állami ellátás nehézségei is említésre kerülnek a tanulmányban. A gyakorlatközeli képzés szemlélete, mely itthon gazdagabb elméleti megalapozottságot kap, az engem (is) ért hatások integrációjából fejlődött.

A jövőről is szót ejtve meggyőződésem, hogy a kiszámíthatóság és a szakmai minőség biztosítása érdekében hasznos lenne a nemzetközi gyakorlatban elterjedt képző intézetek és pszichoterápiás licensz kialakítása.

Kulcsszavak: műhelyek – pszichoterápiás képzés – kiképzőség – pszichoterápiás licensz

felkért tanulmány

Kökény Veronika

„Ezt ki írta?”Szubjektív – Személyes – Tanulmány

A szerző a Pszichoterápia folyóirat 30 éves fennállásának alkalmából csak egy futó pillantást vet az elmúlt harminc évre és a pszichoterápia alakulásával kapcsolatos előzményekre. Az áttekintés szubjektív az események válogatásában, és személyes a hangsúlyok elhelyezésében. Három téma köré szerveződik a tanulmány mondanivalója: 1. a generációkba sorolódás szempontjai és lehetőségei, 2. a Faludi utcai pszichoanalitikus rendelő generációkon átívelő meghatározó, ma is élő, identitást formáló ereje, 3. a pszichodráma paradigmaváltó szerepe az „akció” beemelésével a pszichoterápiába és a szerző pszichodráma-pszichoterapeutává válásában. A szerző szándéka szerint nem csak a folyóirat ünnepléséhez tartozik az írás címe és záró mondata, hanem a szakma történetéhez is.

Kulcsszavak: szakmatörténet – pszichoterapeuta generációk – Faludi utcai pszichoanalitikus rendelő – pszichodráma – akció – paradigmaváltás

Kincsesház

Füredi János, Harmatta János

Ki a pszichoterapeuta?

A „Kincsesház” rovatban Füredi János és Harmatta János Ki a pszichoterapeuta? írását adjuk közre. A képzéssel kapcsolatos gondolatok és tervek különösen bevilágítanak a napjainkban zajló, a pszichoterapeutaképzést mélyen érintő változtatások tükrében. (Az aktuális témát a Viták, hozzászólások rovatunkban jelenleg futó Vita a pszichoterápiás szakma jövőjéről c. szakmai polémia érinti.). Az írás 36 évvel ezelőtt, az akkoriban alapított Pszichiátriai Társaság szakfolyóiratának, a Psychiatria Hungaricának első számában jelent meg, 1986-ban.

A cikk születésekor még nem létezett pszichoterapeuta-szakképesítés. Az írás ismerteti a szakképesítés előfutárának, a pszichoterapeuta cím kialakításának lépéseit.

Ma már történelmi érdekesség, hogy akkoriban még nem létezett egyesületi törvény, ami azt jelentette, hogy egyesület létrehozása törvényileg hatósági engedélyhez volt kötve, vagyis nem lehetett szabadon alapítani. Az egyes módszereket képviselő szakemberek az abban az évben alapított Pszichiátriai Társaság Pszichoterápiás szekciójában létrehozott munkacsoportok tagságát alkották. Ezek elnevezése megegyezett az általuk képviselt pszichoterápiás módszerekével. Később ezekből jött létre a mai pszichoterápiás szakegyesületek jelentős része.

Az írásban megjelenik az a fontos deklaráció, miszerint a pszichoterápia gyógyító tevékenység és ezért – az ismertetett tervezet szerint – szakorvosok és klinikai szakpszichológusok számára lesz elérhető az ehhez kapcsolódó szakképzettség.

A pszichoterapeuta szakképzés mai – eddigi és küszöbön álló – átalakulása fényében különösen kiemelendő az írás azon megállapítása, hogy a pszichoterapeuta képzésnek csak egy része illeszthető az egyetemek képzési keretébe (általános pszichoterápia, pszichopatológia), de egy másik jelentős részét a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakemberek által képviselt módszerspecifikus képzések tudják biztosítani. Az írás álláspontja szerint a módszerspecifikus sajátélmény és szupervízió a pszichoterápiás módszereket képviselő munkacsoportok kompetenciájába tartoznak, amelyek nem illeszthetőek be az egyetemi képzési keretek közé.

Az ismertetett tervezet szerint a pszichoterapeuta jelöltek képzése hároméves periódusban történne. A képzés az OTKI (Orvostovábbképző Intézet, az orvosi szakvizsgaképzések tartoztak ide) és a Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichoterápiás Szekciója munkacsoportjainak keretei között történne. Ebben lényegében a ma – még – érvényben lévő képzési struktúra alapja jelent meg. Az OTKI képzés a mai klinikai fázisnak felel meg, amely az egyetemek és az általa akkreditált pszichoterápiás ellátást nyújtó osztályoknak és ambulanciáknak, míg a MPT Pszichoterápiás Szekciója keretei között működő módszerspecifikus munkacsoportok képzése a mai szakegyesületi módszerspecifikus képzés elődje.

Az írás hangsúlyos problémafelvetéseket tartalmaz az önismeretre vonatkozóan. Érdekes egybevetni napjaink ehhez kapcsolódó aktuális kérdéseivel és elgondolkodni azon, hogy milyen sok minden megoldódott, illetve ma is megoldatlan, és hogy milyen új kérdések váltak aktuálissá.

Lényeges pont, hogy a cím elnyeréséhez szükséges vizsgának már akkor is a leghangsúlyosabb része a jelölt által vezetett pszichoterápiás folyamat esettanulmányként történő feldolgozása volt, amit írásban kellett benyújtani, majd a vizsgabizottság előtt kellett megvédeni.

Érdekes, hogy abban az időben is pszicho-boomként értékelték a pszichológiai önismeretet nyújtó programok számának intenzív megnövekedését. Ehhez kapcsolódó problémaként kerül említésre, hogy „olyanok is végzik, akik tevékenységének szakszerűségéhez erős kétség fér”.

A pszichoterapeuta képzéshez pszichoterapeuta címmel rendelkező szakemberekre volt szükség. Akkor még nem állt rendelkezésre az a képzési rendszer, amelynek elvégzésére épülhetett volna a cím elnyerése. Ezért előkészítésként meg kellett állapítani, hogy kik kapjanak eddigi munkásságuk alapján címet. E felvezetés zárógondolataként szeretném megjegyezni, hogy imponáló az írásban az az átláthatóságra törekvés, amellyel bemutatja a pszichoterapeuta cím adományozásának szempontjait és folyamatát.

a szerkesztő

Összefoglalás

A szerzők ismertetik a nemzetközileg kialakult pszichoterápiás képzési rendszerek alapjait.

Beszámolnak a hazai fejlődés egyes lépéseiről és a pszichoterapeuta képesítés létrejöttéről. A cím megszerzésének lehetőségét és az eljárás módszerét fejtik ki részleteiben.

Kulcsszavak: pszichoterápia – képzés-képesítés

Eredeti megjelenés:  Füredi J., Harmatta J. (1986): Psychiatria Hungarica, Achilles-sarok rovat. 1:51-59. (a szerk.)

Módszertani tanulmány

Szűcs-Ittzés Zsuzsanna

„Búnevelő idő, ködnevelő felhő, jaj, de megemésztett ez a pár esztendő…”

Zeneterápia kórházi ágyaknál demenciával élő pszichiátriai betegekkel

A tanulmány az idős, demenciával élő betegekkel folytatott kórházi zeneterápiás munkát mutatja be. A verbálisan folytatható terápiás formák lehetőségei e pácienseknél már szűkösek, ugyanakkor az egykor megtanult magyar népdalok felidézésén keresztül – kombinálva a korai gyermekkorból ismerős zenei nyelvezettel és esetenként hangszeres aktivitással – a zenélés testi élményei felerősödnek, komplex idegrendszeri hálózatok aktiválódnak érzelmi élményekhez kapcsolódva. A terápiás hatótényezők bemutatása mellett a tanulmány másik célja, hogy előtérbe állítsa azt a gondolatot, miszerint bármilyen zeneinek nevezhető megnyilvánulásunk, így a zeneterápiában megtapasztalt zenei élmények is, beilleszkednek egy általánosabb zenei és kulturális közegbe. A terápiás munka során a zeneterapeutának érdemes tudatosítania a felbukkanó zenei jelenségekhez kapcsolódó elemek teljes spektrumát, ebben a kontextusban is vizsgálni a tapasztaltakat. A közös kulturális kincs használata segíti a közösségben maradás átélését.

Kulcsszavak: zeneterápia – demencia – vitalitás affektusok – énekbeszéd – népdal

Műhelytanulmány

Oravecz Róbert

Szlovénia és a pszichoterápia – személyes megélésben

A Pszichoterápia folyóirat szerkesztőségének felkérése inspirálta ezt a beszámolót, amely személyes visszaemlékezésen keresztül tekinti át a pszichoterápiás képzés és ellátás fejlődését Szlovéniában, az elmúlt harminc esztendőben. A szerző Oravecz Róbert: pszichiáter, pszichoterapeuta, 33 éve él Szlovéniában, így személyes megélései bemutatásán keresztül foglalja össze a pszichiátriai ellátás és a pszichoterápiás munka térnyerésének folyamatát, nehézségeit és főbb állomásait a szomszédos országban. A szerző az írásban a személyes tapasztalatain keresztül jeleníti meg a szlovén társadalmi, történelmi és pszichoterápiás mérföldköveket visszaemlékezésében, összefonva azokat saját szakmai fejlődésével, életútjával.

Az írásban szó lesz a szlovén történelemről, a mentálhigiénés, a pszichiátriai és a pszichoterápiás ellátás fejlődéséről, az addiktológiai központokról, a pszichoterápiás képzésekről, a pszichotraumatológiáról, a trauma és a szuicídium összefonódásáról.

Kulcsszavak: pszichoterápia – Szlovénia – képzés – pszichotraumatológia – addiktológia

Vissza az előzőre